Növekvő erdő

Ami ajándék az olvasóknak, egy előző fázisban ajándék a szerkesztőnek is! A jelenleg (is) Magyarországon élő olasz fokolarino, Tanino Minuta vallomását olvashatjuk a Città Nuova-nál szerzett tapasztalatairól.

novekvo-erdo

Az olasz Città Nuova évekkel ezelőtt elkezdte a napi evangélium közlését: a liturgia szövegeit rövid szövegmagyarázatok, lelki olvasmány és személyes gondolatok kísérik.

Nem ez az egyetlen ilyen típusú kiadvány, de fontos jellemző vonása, hogy a szakértők rövid bibliamagyarázata mellett helyet kapnak a személyes igetapasztalatok, melyek a világ minden tájáról érkeznek.

Amikor Oreste Paliotti, a kiadásért felelős kollégám megkért, hogy vegyek részt a tapasztalatok összegyűjtésében, ez a munka egy valódi „tapasztalat” lett számomra.

A feladatom abból állt, hogy olvassam el a beérkező tapasztalatokat, ha nem olaszul vannak, fordítsam le, és állítsam belőle össze a tördelésre kész anyagot. A tapasztalatok végén vagy ott állt a teljes név, vagy csak egy monogram, de mindig tudtuk, melyik országból küldték.

A szerkesztőnek továbbított anyagok között természetesen nem mind „megfelelő” életige-tapasztalat, nem mind tekinthető valódi tapasztalatnak, sokszor inkább csak események nyomán született gondolattöredékek ezek. Oreste kollégám aztán, amikor ezek befogadásáról dönt, igen magasra teszi a lécet, és nem mindent tesz be a közlésre szánt anyagba. Összességében az erdőben… folyamatosan keressük a különleges virágokat, amiket odaajándékozhatunk másoknak.

Az elmélkedésem címét Lao-ce egyik gondolatából merítettem, ami így szól: „Nagyobb zajt csap egy fa, amikor kidől, mint egy erdő, amely növekszik”.

Elgondolkodtam azon, hogy a nagyjából 2500 évvel ezelőtt leírt mondat mennyire igaz napjainkban is. Mi is ennek az aktualitása? A negatív, rossz dolgoknak mindig nagyobb a hírértéke, mint a pozitív, konstruktív cselekvésnek.

Amikor olyan esetekről olvasok, amelyek csak apró cseppek ugyan a nagy világ tengerében, de az evangéliumi gondolkodást tükrözik, abban gyökereznek, akkor ez azt bizonyítja számomra, hogy a világ, egy almához hasonlóan, mindig új színeket ölt fel, új szépséget kap.

Igazán értékes ajándék azt látni, hogy

Isten mindenütt jelen van, bármilyen korú és életállapotú emberek mindennapjaiban ott van, és elkezdi írni a Szeretet evangéliumát.

Istenre utalnak ezek a jelek: megbocsátás, könyörületesség, szolidaritás, a javak megosztása, a Mennyei Atya gondviselésébe vetett bizalom. Jézus újra bejárja a világ utcáit, és a szabadság és az öröm ösvényén vezet minket.

Megvalósulni látom azt a titokzatos mondatot, amit Jézus válaszolt Nikodémusnak: „Ha valaki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3, 3). Újjászületés, a Szeretetbe vetett új bizalom által.

 

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: A szerző albumából

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: