Amikor a Covid-teszt és a tapasztalat is pozitív

Tudom, hogy sokaknak nehéz volt az elmúlt időszak, rendszeresen imádkozunk mi is a járvány enyhüléséért, a betegekért, elhunytakért, a sok értünk fáradozó emberért – az orvosoktól a tanárokon át a bolti eladókig mindenkiért. A mi családunkat szerencsére elkerülték a nagyobb nehézségek, a korlátozások kellemetlenségeit pedig megpróbáltuk a javunkra fordítani. Így számunkra (a pozitív Covid-teszttel együtt is) pozitív tapasztalat volt ez az év.

amikor-a-covid-teszt-es-a-tapasztalat-is-pozitiv

Először azt gondoltam, valószínűleg azt szeretnék hallani, hogy „milyen szörnyű volt, mennyire összecsaptak a hullámok etcetera etcetera…”.

Minél többet gondolkodtam azon, hogy milyen nehézségeket tudnék felsorolni, annál jobban rájöttem, hogy mi ezt nem így éltük meg. Az első gondolatot megfordítva, elkezdtem azon gondolkodni, mi volt a jó az elmúlt covidos időszakunkban. Furcsamód, ami másoknak rossz volt, az nálunk pozitívan csapódott le, persze tudom, hogy ezt nagyon könnyű félreérteni. Íme egy konkrétum: a barátaink az ünnepek alatt nem találkozhattak a szüleikkel, velünk viszont igen – mivel ők is, mi is átestünk már a fertőzésen. Így idén együtt élhettük meg a szeretetegységet. Ezt hívják önzésnek? Mondjuk, nem én akartam, hogy ez így legyen, nem is örülök neki, hogy másokkal rossz történt, de remélem, annak szabad örülnöm, hogy sok eddig is meglévő barátság a „helyzeti előnyünk folytán” érzésem szerint megerősödött!

 

 

 

 

„Jujj, mit kezdetek a három gyerekkel a panelben?” – jött sokszor a kérdés. Végiggondolva az elmúlt évet, a 64 négyzetméter teljesen élhetőnek bizonyult… No jó, mert még kicsik a gyerekeink, fűzöm rögtön hozzá, nehogy gondolati síkon elvágjam a nagyobb házba költözés kipattanóban lévő gondolatcsíráját!

 

A járvány kezdetekor, mintha „háborús generáció volnánk”, bespájzoltunk annyi élelmiszert, hogy hónapokig nem is kellett volna kimennünk az utcára! Megvettünk egy csomó társasjátékot (a Pandemic is közöttük volt) és rég vágyott könyveket.

Apokaliptikus képeket vizionáltunk, szóval azt gondoltuk, hogy a négy lovas itt fog körülöttünk vágtázni. Ebből a járvány is elég volt, a fakó, habár az éhezésre is gondoltunk. Szerencsére mindez elmaradt. Furcsamód, ez a megkönnyebbülés kicsit el is kényelmesített bennünket. Szépen lassan lazítottunk a járványügyi protokollunkon. A kézmosást nem kellett tanulnunk, az mindig is alap volt (no jó, nem könyékig, mint a műtősök).

Kezdetben a bevásárlást csak jómagam végeztem, mivel valaha a férfiak voltak a vadászok, és talán az ősi kódot nem ölte ki a városi környezet.

Ez volt a vezérgondolat. Működött is, a heti bevásárlást kb. 15 perc alatt megejtettem, majd odahaza következett a csomagolt áru hipós vízben történő átmosása, a „zsilipelés” után a ruhák a mosógépbe kerültek…

 

Jut eszembe, megnéztük a Fertőzés című, szerintem zseniálisan jó, ideillő filmet Gwyneth Paltrow-val a főszerepben, csak hogy kellőképpen felborzoljuk az idegeinket, ha a napi hírek nem lennének elegek.

Azt kell, hogy mondjam, kellemesen csalódtunk a mi forgatókönyvünkben, nem volt sejtelmes zene, amikor kiléptem az utcára, a szél sem sodort üres zacskókat, mint a filmben, persze időnként igen, de az más téma… Szóval meglepődve tapasztaltuk (én kissé csalódottan, hiszen feleslegesen készültem fel olyan jól), hogy nem állt meg az élet. Élesztőt is csak kb. három hónapig nem lehetett kapni, de hála egy ismerősnek, az is lett, rögtön egy kilóval.

 

Később jött a nyár, és mindenki, így mi is, fellélegezhettünk. Jó volt Salgóbányán a családtáborban, újra közösségben, sőt az is jól esett, hogy utólag nem bizonyultunk felelőtlennek, mert a fertőzés, amit páran elkaptak, nem a sokat emlegetett volt, így ezt alapvetően megúsztuk, anélkül, hogy hamut kellet volna szórnunk a fejünkre.

 

Majd „Elért az Ősz és súgott valamit”, és elkaptuk a vírust!

Furcsamód egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy nagy baj történhet velünk, hiszen egy számunkra kedves embertől kaptuk, szóval egy jó embertől csak nem kaphatunk rosszat, ugye?

Nos, tényleg, mi relatíve könnyedén átvészeltük, asszonykám kicsit köhögött, én pedig kicsit fejfájtam, no meg a szagokat nem éreztem, ami a pelenkacserénél előnyösnek bizonyult. Nagyon sokat játszottunk, filmeket válogattunk, közösen moziztunk, élveztük egymás társaságát.

 

A karácsonyi időszak is olyan volt, mint a mesében, felszabadult és vidám. A vásárlási őrület sem kapott el bennünket, ami kellett, azt a neten rendeltünk. Szépen megünnepeltük a Megváltónk és a kisfiam születésnapját.

Jó volt a farsang is, lazítottunk, fánkoztunk, együtt voltunk a barátokkal. Aztán most, hogy picit én is belekóstoltam a „maradj otthon” munkába, a gyerekek alig akarnak elengedni, amikor néha be kell mennem az irodába… szóval jó itthon. Feleségemmel is mélyült a kapcsolatunk – no, de most gondolkodom: ha ezt így írom, az olyan, mintha előtte nem lett volna mély… Persze a folyamat az folyamat, aminek remélhetőleg sosincs vége!

 

A nagyböjtben voltak nagy elhatározásaink, amikből igyekeztünk ezt-azt a gyakorlatba is átültetni, például, hogy nem okostelefonozunk a gyerekek előtt (ez sokszor sikerült is), nem eszünk édességet, nem iszunk kávét, alkoholt. Most arról is beszéljek, ami nem lemondás, hanem vállalás: tornázzunk, többet játsszunk a gyerekekkel, imádkozzunk gyakrabban – együtt is, több vallásos irodalmat olvassunk, vallásos témájú filmet nézzünk, kevesebb lélekromboló információval szennyezzük magunkat, ne engedjük az otthonunkba a félelmet, próbáljuk befogadni Jézust.

 

Húsvéthoz közeledve igyekeztünk testileg is megtisztulni, a pihenést sajnos nem tudtuk megvalósítani, mert a kettesben eltöltött idő többnyire az éjszaka. Most, hogy ezt írom, ismét megfogadom, hogy kicsit keményebbnek kell lenni a gyerkőcökkel, ami az esti lefekvést illeti…

Attól féltem, hogy a húsvéti áldozat misztériumának lelki folyamata bennem megáll az utolsó vacsoránál, ahogy esetemben rendszerint szokott. Szerencsére ebben is volt némi előrelépés. Mindig azt hiszem, hogy csak egy kicsi kell, hogy megértsem… hogy eljussak a nagypéntekig… No, és hol van még akkor a vasárnap hajnala… A belé vetett hit ad erőt: Krisztus feltámadott!

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: freepik.com, családi albumból

Legújabb könyveink: