Szívügyünk az idősek sorsa! Csatlakozunk a Sant’Egidio Közösség felhívásához

Jól emlékszem a napra: még szigorú rend volt: csak a napi sétám erejéig hagytam el otthonomat. Április vége lehetett, virágoztak a gesztenyefák, a levegő friss volt. Nem tudtam gondolataimat elterelni az előtte olvasott svédországi hírekről. Kétszer olvastam végig, mire elhittem, mi volt az oka többek között az idősotthonokban és kórházakban való magas megbetegedési és elhalálozási aránynak: a pozitív Covid-tesztes de tünetmentes ápolók és dolgozók is bejártak dolgozni. Addigra már tömérdek számot, sőt képsort láttunk egészségügyi helyzetről, elhalálozásokról, olvastunk a korosztályos határokról országtól függően a lélegeztetőgépek odaítélésénél, és még sok mindenről. Volt olyan nyugati államfő, aki nyíltan kimondta, hogy a gazdaság visszaállítása fontosabb néhányszáz emberéletnél, és még komoly felháborodást sem keltettek szavai a sajtóban.

Azt éreztem, ezt nem hagyhatjuk annyiban, az idősek emberi méltóságtól megfosztása kultúránk halála. Még föl is hívtam a szerkesztőtársamat: beszélnünk kell az idősek helyzetéről! Eszembe is jutott többek között ez a nyomtatott Új Városban Király Ibolya belgyógyásztól megjelent cikk  arról, amit egy idős ember adhat nekünk és az egész társadalomnak, még akkor is, amikor beteg, törékeny.

Hál’Istennek, a Sant’Egidio Közösség kilépett az ügyben a nyilvánosság elé. Felismerve a „szelektív egészségügy” veszélyeit, amely az idősek életét feleslegesnek tekinti, nemzetközi felhívást fogalmazott meg. Ebben egyfajta „erkölcsi lázadásra” szólít fel, „hogy új irányt vegyen az idősek egészségügyi ellátása, és a leginkább kiszolgáltatottakra ne teherként, vagy ami még rosszabb, haszontalan dologként tekintsünk”. Mindenkit kérnek, hogy terjessze a felhívást, és aláírásával is hívja fel a figyelmet arra, milyen súlyos az idősek helyzete, milyen sokan lettek közülük a világjárványnak szó szerint vett áldozatai.

A cél az, hogy felhívják a figyelmet – különösen Európa figyelmét – az idősek aggasztó helyzetére.

Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöke is csatlakozott, és aláírta, ezzel a lépésével arra buzdítja a világban élő Fokoláre közösségeit, hogy mi is tegyünk hasonlóan: „Egyetértek a felhívásban felhozott váddal, ez pedig az, hogy a Covid-19 járvány következtében világossá vált, mennyire drámaiak az egészségügyi körülmények, egyúttal felbukkant egy veszélyes modell, ami a szelektív egészségügyet pártolja, ez pedig indokot szolgáltatna arra, hogy a cél csak a fiatalabbak gyógyítása, az idősek eszerint feláldozhatóak. Egy társadalom idősek nélkül nem képzelhető el; a társadalom, amelynek nem érték a generációk között fennálló rendkívül fontos kapcsolat, az a társadalom szegény, csonka, az a társadalom nem képes mindenki számára jobb, az egyéni különbözőségeket kincsnek tekintő jövőt megálmodni és megvalósítani.”

A huffingtonpost.it  néhány napja arról számolt be, hogy láthatóan folyamatosan nő az aláírások száma. Meglepve sorolt fel az aláírók közül megannyi területen felelős, nagy neveket, és ami megkülönbözetett figyelmet érdemel: különböző politikai nézetűekét. A cikk szerzője, a volt olasz külügyi államtitkár-helyettes Mario Giro értelmezésében

„összefogásuk azt bizonyítja, hogy a felhívás közös célt szolgál: rámutat, hogy létezik egy közös aggodalom az „idős-kérdést” illetően és egyfajta érzékenység az egyetemességre, arra, hogy mindenkinek joga van gyógykezelésre”.

A cikk szerzője kitért rá, mennyire visszatetsző, hogy egy olyan útra tértünk, ahol orvosokat és ápolókat kényszerítenek a „választásra”, azaz „szelektálásra”. „A társadalom, amely homokba dugja a fejét, magukra hagyta őket egy ilyen feladattal”.

Ahogy ott sétáltam a gesztenyefák alatt, elmentem egy idősek otthona mellett, elmondtam egy fohászt a benn lakókért, hogy ne fertőződjenek meg, és kibírják ezt a nehéz „börtön”-időszakot. És ápolóikért, akik a rendeletek teljesítéséért, tudom, igen sok plusz feladatot kaptak. Ismerősöm az egyik bennlakó idős hölgy, nemegyszer sétáltam vele az utóbbi években az otthon udvarán. Nem muszájból mentem sohase, hanem vonzott az együttlét. Megfogyatkozott képességeivel is rengeteget kaptam tőle. Gyerekkorom óta szeretek öregemberekkel együtt lenni. Az élet értelméhez és távlatához kapcsolódik számomra sokuk léte.

Itt olvasható a Sant’Egidio Közösség Idősek nélkül nincs jövő! című felhívása, melyet ugyanezen a linken alá is lehet írni.