Szalmapaplan és élő gyökérzet 365 napon át – interjú Szeredi Attila gazdálkodóval

Attila éppen cikkünk megjelenésének másnapján fog előadni Eleken, az Országos Vidék Találkozón. Közös gondolkodásra hívja agrárszakember kollégáit, hogy mit tehetnek a jó vízgazdálkodású talajokért.

Feleségével három gyermeket neveltek fel, mintegy negyedszázada vezeti a gazdaságot. A Szeredi Kft. profilja a növénytermesztés, de az interjúból kiderül, hogy miért vannak mégis csirkék, malacok és bikaborjak is a telephelyen. Megtudhatjuk többek között, hogy mikor fér bele Attila napjába az ima, miket sportol, és hogy mit tart fontosabbnak az extraprofitnál.  

Mikor alapították a céget? Családi hagyomány a gazdálkodás?

Édesapám – aki a gabonakutatóban volt termelésirányító – az öcsémmel kezdte a gazdaságot, még 1992-ben. Én később csatlakoztam be a gazdaságba, több családi nehézség után – öcsém sajnos meghalt, aztán aput érte egy baleset, ami miatt nekem kellett beugranom helyette. Utána együtt maradtunk, és közösen folytattuk a gazdálkodást tíz évig. Ő most már nyugdíjas, és bár rendszeresen ránk néz, figyelemmel kíséri a tevékenységünket, alapvetően most már rajtam áll a gazdaságnak az egész terhe, súlya.

Hol van a telephely?

Kiszombor falu mellett. A telepet 1999 eleje óta használjuk, egy másik gazdálkodóval közösen. Vannak szántóterületeink és erdőink.

Mit termelnek a földeken?

A területünk egyik felén durumbúzát. Ez egy keményszemű búza, nagyon magas a béta-karotin tartalma. Az olaszok használják előszeretettel, de az észak-afrikai országokban is közkedvelt. Ennek a búzatípusnak a termelése azért is jó, mert viszonylag mindig magas áron értékesíthető a hagyományos búzához képest.

Önök exportálják Olaszországba?

Nem. Annak idején zöldséget exportáltunk, de ez egy kicsit rázós terület, egy külön

szakma: nagyon ismerni kell hozzá a piacot, a partnert, sok buktatója van. Én ma már a biztonságra és a nyugalomra törekszem, az élet minden területén. Tehát inkább lemondok az extraprofitról – az legyen egy másik partneré –, de biztos akarok lenni abban, hogy aki elvitte az árumat, egy hét múlva biztosan fizet, sőt, hamarabb fizet, mint az elvárható lenne. Durumbúza esetében ez több százmillió forintos tételeket jelent.

Ezek szerint magyar vevőkkel van szerződésben?

Így van: csupa magyar kereskedővel, feldolgozóval vagyunk kapcsolatban, több éve ugyanazokkal. Ez olyan, mint a bank: ’92 óta ugyanannál a banknál vagyunk. Ott is

a kölcsönös bizalom a lényeg.

Sokkal fontosabb, mint egy másik banknál a kisebb kezelési költség. Igyekszünk lojálisak maradni a partnerekhez. Ha valaki korrekt velünk szemben hosszú távon, akkor mi ezt viszonozzuk neki. Ez a természetes számomra.

A terület másik felén mit termelnek?

Étkezési napraforgót. Most egy újabb kultúra is bekerül a vetésforgóba, mivel ősszel nem kelt ki az étkezési mákunk, és a repce egy része sem, így kényszerűségből bejött a kukorica. Másik új növényünk a szója. Van még olajnapraforgónk, és fokhagymaterületet szoktunk biztosítani azok számára, akik igénylik.

Van állatállomány is?

Állatállomány csak a saját ellátás céljából van, a teljes dolgozói csapat részére, ami azt jelenti, hogy a cég tavasszal és nyáron vásárol malacokat, illetve kora nyáron előnevelt csirkéket, valamint bikaborjúkat.

Így minden évben mindenki kap kettő disznót és hetente 20-30 tojást.

A cég adja a takarmányt, az embereknek meg a munkát kell hetente hozzáadni. Ezt heti váltásban végezzük, párokat alkotva. Bikát két alkalommal szoktunk vágni, aminek a húsát szintén szétmérjük magunk között.

Remekül hangzik! Hogy született meg ez a gondolat?

Én találtam ki 2009 táján, és azóta működik. Először csak néhányan csatlakoztak, óvatosak voltak, de most már mindenki benne van. Ennek van egy közösség-összekovácsoló szerepe is.

Hogy működik a talajmunka, milyen alapelveik vannak? Igaz, hogy ma már nem tartalmaz a talaj annyi tápanyagot, mint régen?

Mi már hat éve egyáltalán nem szántunk. Sőt, most már három éve nem is lazítottunk, hanem sekély minimumművelést alkalmazunk, illetve szeretnénk abba az irányba elmozdulni, hogy egyáltalán nem műveljük a talajt. Ez a regeneratív gazdálkodáson alapszik, aminek az a célja, hogy

visszatérjünk a régi, eredeti környezeti feltételekhez,

tehát a talajt olyan állapotba hozzuk vissza, ahogy annak idején megkaptuk. Újra fölépítjük azt a biológiát, ami eredetileg benne volt a földjeinkben, csakhogy ezeket fokozatosan tönkretettünk a gazdálkodással. A nagyüzemi gazdaságok, nagyobb táblák létrejöttével kezdődött el a folyamat. Jött a technikai forradalom, megjelentek a gépek, eszközök. Aztán ahogy feltalálták és alkalmazni kezdték a mesterséges anyagokat, a vegyszereket, a műtrágyát, úgy szorult ki a rendszerből az állattartás, vagy a vetésszerkezetből azok a növények, amik addig egészségesen tartották a rendszert – a lucerna, a pillangós növények. Az erős talajművelés, a rengeteg műtrágya és vegyszer hatására a talaj tönkrement.

Ha egy egészséges talajunk van – viszonylag már magas humusztartalommal –, ott sokkal nagyobb biztonsággal tudok termelni, mint a jelenlegi talajadottságainkkal. Az élő talaj úgy működik, mint egy szivacs, ami képes befogadni a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadékot, és képes tárolni azt, majd, amikor szükség van rá – például egy három hónapos aszály idején –, gyönyörűen vissza is szolgáltatja a vizet a növényeink számára. Tehát ennek a rendszernek

nem az a lényege, hogy csúcstermést hozzak egy adott évben,

hanem egy kiegyenlített stabil terméshozam elérése évről évre. Függetlenül attól, hogy most nedves évjárat van, optimális évjárat, vagy éppen egy ilyen évünk, mint a mostani, óriási aszállyal.

Jól értem, hogy egy ideális, humuszos talajjal ki lehet húzni egy háromhónapos aszályt?

Mi még nem tartunk itt, de már kapizsgáljuk. Persze, tettünk és teszünk is lépéseket a regeneratív gazdálkodás irányába, de azért, hogy elérjünk eredményeket, legalább tíz évnek kell eltelnie, és mindenkinek magának kell a saját gazdaságának feltételeihez igazítva kitapasztalni a helyes lépéseket. Vannak receptek és alapelvek, amelyek mindenkire igazak, de a gyakorlati kivitelezésért, azért, hogy én adott táblában adott vetésszerkezet mellett milyen döntéseket fogok meghozni, az a gazdaságtól függ, annak az adottságaitól: anyagiak, gép, termőhely, vízellátás stb.

Mik az általános alapelvek?

Az első az, hogy elkezdem csökkenteni a vegyszer- és műtrágya-felhasználásomat (hiszen akár a gombaölőről, akár egy gyomirtóról, akár a koncentrált nitrogén műtrágyákról van szó, ezek mind egy-egy pofont adnak a talaj biológiájának), csökkentem továbbá a talajművelések darabszámát és mélységét.

A következő az, hogy a talaj felszíne önmagában úgy fölforrósodik az aszályban, hogy ott nem marad meg semmi. A víz is eltűnik, de más sem marad életben. Ha viszont a talajfelszínem takart, tehát akár

egy aratás után szalmapaplannal betakarom

– és nem hordom le a szalmát egy erőműbe, ahol aztán ezt elégetik –, azzal egyrészt szenet juttatok vissza a rendszerbe, ami nagyon fontos, másrészről takarom, azaz szigetelem a talajt.

A harmadik dolog a biodiverzitás, tehát a fajgazdagság. Ez részben azt jelenti, hogy minél több növényfajt tudjak termelni, illetve a táblákon élő folyosókat kell kialakítani, méhlegelőket vagy mezővédő erdősávokat.

A negyedik alapelv, hogy az év 365 napján élő gyökérzet legyen a talajomban. Ugyanis az élő növények gyökerén élnek a mikorhiza gombák, amelyek a növényt képesek ellátni a mindig aktuális tápanyagokkal. Az élő (és elhalt) gyökértömeg-hálózat biztosítja a talaj egészséges levegő- és vízgazdálkodását is.

Mi a megoldás a kártevők ellen?

Mi például összefogtunk a Madártani Egyesülettel, és együtt kezeljük a pocokproblémát – amikor ugyanis fölszaporodnak, óriási károkat képesek okozni. Ezt alapesetben csak vegyszeresen tudnánk kezelni, méreggel, amivel viszont egyéb fajokat is veszélyeztetünk. Mi odúkat helyeztünk ki a villanyoszlopokra, a fákra: mesterséges vércsetelepeket hoztunk létre – ahol nincsenek fák, erdő vagy erdősáv, ott

leraktunk négy nagy oszlopot, azokra pihenő-, ülőágakat és odúkat

szereltünk fel: nagyon jó eredmény született már egy év után is. Minden ilyen telepen egy-egy odúban már befészkeltek a vércsék, és költöttek öt-hat fiókát.

Ők meg megeszik a pockokat.

Igen, be fog állni a biológiai egyensúly. Most összeomlott a pocokpopuláció, de a vércséknek, szalakótáknak, baglyoknak köszönhetően már nem fognak újra felszaporodni, így nem kell vegyszert behozni a rendszerbe.

Vannak-e gazdatalálkozók, olyan rendezvények, amikor tapasztalatot cserélnek, információkat kapnak?

Tagja vagyok a Talajmegújító Gazdák Egyesületének, amelynek keretében évente legalább két alkalommal vannak rendezvényeink: ott elmondhatjuk tapasztalatainkat, sokat tanulhatunk egymástól.

Van méltó elismerése a mezőgazdasági munkának?

Ezen még nem gondolkoztam, de amíg megfizetik, és munkát tudok adni a kollégáimnak, úgy gondolom, igen.

Hány fős a cég?

Tizenöten dolgozunk itt: két mérnök kolléga, a traktorosok, éjjeliőrök, egy adminisztrációs munkákat végző hölgy és egy takarítónő. Az egyik mérnökünk szintén növényvédős, mint én, feladata a napi szántóföldi munkák szervezése, és ezek adminisztrálása. A másik erdész technikus, illetve környezetmérnök, az ő feladata a tölgyeseink meg a nemes nyarasaink figyelemmel kísérése, valamint a telephely, a teljes gazdaságközpont irányítása, napi munkák szervezése, gondozása. Természetesen,

amikor egy-egy kolléga hiányzik, akkor beugranak egymás helyére,

ezt az évek alatt már kitanulták egymástól.

Dolgozik még ott önnel együtt valaki a családból?

Meghatározóan csak én vagyok a családból. Andris, a harmadik gyermekünk Gödöllőre jár, most kezdi a negyedévet, ő fogja átvenni a gazdaság irányítását. Egyelőre az a terve, hogy ha végez az egyetemmel, még szeretne utazni, máshol is dolgozni, tapasztalatokat szerezni, főleg külföldön, és utána csatlakozna hozzám, és fokozatosan venné át tőlem a gazdaság irányítását. Ez végül is természetes, mert most van erre lehetőség, amíg független, fiatal, szabad és megteheti. Később már nehezebb, amikor az embernek családja van, és helyhez kötöttebb.

Három felnőtt gyermeke van. Mondana róluk pár szót?

Attila fiam a legidősebb, ő már megnősült, a feleségével Németországban élnek, ott dolgoznak, mindketten mérnökök. A lányom Bécsben most kezdi a mesterszakot, és közben dolgozik is. Andris pedig a legfiatalabb.

Hol lakik a család?

Szegeden. Onnan ingázok ki minden nap, de az a tervünk, hogy a gazdasághoz közelebb költözzünk.

A felesége mivel foglalkozik?

Orosz és történelem szakos tanárnő volt általános iskolában, a rendszerváltáskor pedig német szakra váltott az orosz helyett. Néhány évig dolgozott, de ahogy összeházasodtunk, rögtön jött az első gyermek, és onnan kezdve a felségem otthon maradt a gyermekekkel. Most, hogy a gyerekek már felnőttek,

ő biztosítja a „családi tűzhelyet”, és az egyházban dolgozik.

Szoros kapcsolatunk van a jezsuitákkal, a feleségem a templomukban sekrestyés, irodavezető, és a Keresztény Élet Közösség helyi csoportjának vezetője.

Nagyon fontosnak tartottam, hogy ő otthon maradt a gyerekekkel, mert tényleg három csodálatos gyerekünk lett! Ebben nagy szerepe van annak, hogy ő végig ott volt velük, önállóságra nevelte őket.

Milyen az ön napirendje, különbözik-e télen és nyáron?

Nem mondanám. Reggel fölkelek fél ötkor, akkor egy félórás csendes imát tartok. Utána úszom egy fél órát (fél hatkor nyit az uszoda), és utána indulok ki a telepre. Amikor nincs nagy munka, akkor lehet, hogy már négy órakor indulok haza, ha sok munka van, akkor később. Aztán este még egy fél óra szobakerékpár-tekerés, és beszélgetés a feleségemmel.

Hétvégeken pedig az új művelési rendszerekből adódóan senki nem dolgozik annyit a cégben, mint régebben. Tehát sokkal több idő jut így a családokra – akár a kollégáknál, akár az én esetemben.

Nyáron is tud pihenni a mezőgazdász?

Igen, mi mindig augusztus elején megyünk el a családdal nyaralni. Ebben az időszakban viszonylag csendes és nyugodt körülmények vannak, de ez köszönhető a jó kollégáimnak is, akikre nyugodt lelkiismerettel rá tudom bízni addig a cégnek az irányítását, a napi munkák szervezését. A kollégák is alkalmazkodnak a munkacsúcsokhoz.

A tervezhetőség a gépesítésnek köszönhető?

Igen, kevesebbet műveljük a földet, egyszerűsítünk, lehetőleg csak azt végezzük el, ami géppel megoldható. A kézi munkaerőre nem alapozhatunk, mert gyakorlatilag nincs kézi munkaerő, illetve ha van, abban sincs köszönet, mert a megbízó számára ez nagyon sok stresszt jelent, így pedig nincs értelme. Kiöregedett a fizikai munkából az a generáció, akik lelkiismeretes hozzáállással, bármely munkát megbecsülve helyt álltak.

Akkor most diákmunkára sem vesznek fel például napszámost?

Nem. Gyakornokok szoktak jönni hozzánk az egyetemről meg a helyi mezőgazdasági szakközépiskolából. Régebben nyári munkára vettünk föl diákokat: négy-hat héten keresztül négy-öt diákot foglalkoztattunk, de most már nincs a tevékenységi körünkben vetőmagelőállítás és -feldolgozás. Annak pedig nem látom értelmét, hogy amolyan kitalált munkákat adjak, mert azzal csak megutáltatnám a munkát a fiatalokkal.

Hogy látja: a mai fiatalokat mennyire érdekli a föld, mennyire vonzó a gazdálkodás?

Ennek több összetevője van. Sok múlik azon, hogy milyen példát adok az utódomnak. Nekem nagy segítség volt, hogy itt volt édesapám, mikor a gyermekeim kisebbek voltak, illetve egy olyan kolléga, akinek már nagyobb gyermekei voltak, és így hétvégén én sokszor otthon tudtam lenni a családdal – szerintem sokkal több időt töltöttem el velük, mint az átlag agrármérnök ember a gyerekeivel. A másik az, hogy a gyermekem ne úgy érezze, hogy apának nagy teher volt ez a nap, és már semmihez nincs kedve. Inkább azt lássa, hogy itt az ember alkot valamit, és

az apa vigye ki magával a gyerekeket, lássák a környezetet, lássák, hogy milyen biológia van itt kint, mi az a valós szabadság.

Ha vonzóvá tudom tenni, a példámból azt látja, hogy ez egy jó dolog, akkor lehetséges, hogy ezt fogja választani. De ha nem ezt tapasztalja, akkor bizony azt mondja, hogy én ezt nem csinálom, mert ez egy rabszolgamunka.

Aztán sokat számít az is, hogy kinek mi a talentuma, mit szeretne, mihez van affinitása. A lányom például biológia fakultációra járt a Radnóti Miklós Gimnáziumban, Szegeden. Meg voltunk győződve róla, hogy imádja a természetet, a biológiát, biztos itt lesz a helye neki is a gazdaságban. Aztán nem így lett. Az idősebb fiamat mindig is a gépek érdekelték, a műszaki dolgok, a matematika, a fizika: ő végül napenergetikai mérnök lett. Andris volt a következő – őt sokszor megkérdeztem, hogy „Ugye, ezt nem kényszerből választod, mert te vagy a harmadik, és valakinek vinnie kell?”. De megnyugtatott, hogy szereti, meg látjuk is, hogy tényleg örömmel csinálja, élvezi, és sikerei vannak benne. Úgyhogy lényeges, hogy milyen típus a gyermekem, mit is szeretne, mihez van kedve. Az is igaz, hogy bele lehet ebbe nőni – velem ez történt, mert gyermekkoromtól kezdve a nagyapával, nagymamával jártam dolgozni, paprikát szedni, rengeteget melóztunk kint a földeken. Ebben éltünk az öcsém is, én is, ez volt a természetes.

Ön mit szeret, illetve mit nem szeret a munkájában?

A munkámat egyértelműen szeretem, a kihívás számomra az emberi gyarlóságok legyőzése. Nem szeretem a bizonytalan gazdasági környezetet, a sok szabályozást és a jézusi minta alkalmazásának hiányát.

Szeretem a szabadságot a döntések terén, szeretem a gazdasági éveink változatosságát. És azt, hogy kint vagyok a természetben.