#DareToCare – Gondoskodással győzzük le a járványt!

#DareToCare néven zajlik az Egyesült Világ Projekthez kapcsolódó legfrissebb kampány. Egy héten át a gondoskodás témájához kapcsolódó események sora zajlott. Honnan származik ez a kampány, és hogyan folytatódik jövőre? Milyen módszerrel dolgoznak? Az Egyesült Világ Projekt koordinátora foglalja össze a hét eseményeit.

daretocare-gondoskodassal-gyozzuk-le-a-jarvanyt

Senki se számított erre. Legalábbis kevesen fogadtak volna arra, hogy a Covid-járvány okozta első káosz, amit 2020 tavaszán éltünk át, az ötletek, javaslatok és projektek egész sorát fogja beindítani, amikről ma már csak be kell számolnunk. Félreértés ne essék: senki nem gondolja, hogy a világjárvány jó dolog, sőt tudjuk, hogy ma is milyen mély tragédiákat élnek meg sokan szerte a világon. De az is igaz, s a történelem is erre tanít, hogy a nehézség és válság időszakaiból valami új születhet, ami változást hoz.

 

 

 

 

Ilyen nehéz helyzetben voltak a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó fiatalok is, akik a lezárások első időszakában éppen az Egyesült Világ Projekt legújabb kampányán dolgoztak. Ez a Projekt 2012-ben indult azzal a céllal, hogy a világ minden pontján felmutassa és támogassa a testvériség felé mutató törekvéseket. Ezek a fiatalok már azt is megértették, hogy a politika és az aktív állampolgárság eszközeivel lehet a leggyakrabban értelmezni és megválaszolni a mai világ kihívásait.

 

Bátorítják őket Chiara Lubich ma is aktuális gondolatai, melyeket 2001-ben és 2002-ben több helyen kifejtett: a politikát a „szeretetek szeretetének” nevezte, mely által minden további szeretet kivirágozhat, mely segíti, hogy az emberek együttműködjenek, összeköti a szükségleteket az erőforrásokkal, mindenkiben bizalmat ébreszt egymás iránt. Márpedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy mekkora szükségünk van ma bizalomra, kapcsolatra, találkozásra.

 

Sőt, ezeknek a szempontoknak az ápolására, különleges, „kézműves” gondozására van szükség, legyen az a legsérülékenyebbek iránti figyelem, vagy az odafigyelés a távolinak tűnő helyzetekre, amelyeket most viszont a világjárvány testközelbe hozott, és ezek, úgymond, minőségi ugrást követelnek tőlünk, hogy „merjünk” ott is lépni, ahol eddig nem tettük. Így született a #DareToCare kampány ötlete, ami annyit tesz: Merjünk gondoskodni! Először az észak-amerikai fiatalok nevezték el így a járvány alatti szolidaritási akciójukat.

 

A kezdeményezés világméretűvé vált, és korhatár nélkül bevontak minden érdeklődőt: szakértők, magánemberek, családok, egyesületek is csatlakoztak. Alkalmat adott arra is, hogy a generációk együttműködjenek: számos szervezet csatlakozott a világ különböző részeiről, elsőként a Politikai Mozgalom az Egységért. Új kezdeményezések indultak számos területen, más akciók már régóta folynak, de most csatlakoztak a kampányhoz, és ezzel a szolidaritás és a testvériség öt földrészt átszövő hálója jött létre. Hatókörük a saját társasházunktól kezdve az egész nemzetet célzó programig terjedt!

 

Kenyai nők, kezükben a megszerzett iskolai végzettség dokumentumával. (Fotó: NPYDO / facebook)

 

Augustine Lenamoi például Kenyában még 2016-ban alapította meg a „Northern Pastoralists Youth Development Organization” -t (NPYDO – Az északi fiatalok fejlődéséért pasztorális szervezet). Ezt teljes egészében a fiatalok maguk vezetik, fejlesztési projektek révén segítik a környezetükben élők társadalmi és gazdasági helyzetét, a céljuk, hogy senki se szakadjon le a közösség tagjai közül.  Augustine és társai azonnal csatlakoztak a #DaretoCare kampányhoz.

 

A Fülöp-szigeteken Tacloban városában 2013-ban hatalmas pusztítást végzett a történelem egyik legerősebb vihara, a Haiyan tájfun. Itt dolgozik legfőbb ügyészként Maria Liza Jorda, aki összefogott ügyvéd kollégáival, fiatalokkal, néhány önkéntessel és a helyi Our Lady of Hope plébániával, hogy felkarolják és segítsék az utcán élő gyermekeket, és azokat a kiskorúakat, akiket a Tagpuro városnegyed családsegítő központja fogadott be.

 

Létezik ezenfelül a „hétköznapi” gondoskodás: erre a mindennapokban van szükség – meséli Jolly Tayaban, egy ausztrál ápolónő Melbourne-ből. Ő most ebben a világjárvány sújtotta évben igyekszik még nagyobb szeretettel körülvenni a betegeket, hozzátartozókat, akikkel a hivatásából fakadóan találkozik.

 

Vagy egy olaszországi példa: Pratóban Sandra Mugnaioni, egy nyugdíjas tanárnő fogott össze a volt munkatársaival és diákjaival. Megszerveztek egy délutáni iskolát, ahol az agglomerációban élő gyerekeket tudják korrepetálni. Ez csak néhány tapasztalat, sok ilyet találunk még a United World Project honlapon.

 

„Azt gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban” – mondta Ferenc pápa, kicsit több mint egy évvel ezelőtt. A #DaretoCare kampány a 2021-2022-es évben is folytatódik, különös tekintettel az átfogó ökológiára: Dare to Care: people, planet and our ecological conversion”  (Gondoskodással győzzük le a járványt: emberek, bolygónk és az ökológiai fordulat) lesz a kampány címe. Témái pedig az egészség, a kapcsolatok, a környezet, a politika és a társadalom. Ebben a világjárvány utáni időszakban az átfogó ökológia egyre inkább elválaszthatatlan lesz a közjó fogalmától.

Ez a szemlélet arra szólít, hogy szánjunk időt a teremtett világgal való harmónia helyreállítására, gondoljuk át az életmódunkat, mindennapi cselekvéseink nyomán pedig csökkenjen az erőszak, mások kihasználása és az egoizmus.

A kreativitásunktól függően az akciók széles skáláját indíthatjuk el, a világjárvány azonban egy közös tervet is szült a szívünkben: a világban sok téren egyenlőtlenséget tapasztalunk, ezeket orvosolni kell. Tenni akarunk azért, hogy mindenkinek elérhető legyen az oltás, gondolhatunk itt a vakcinák engedélyeztetési folyamatára, és arra is, hogy a világ legszegényebb országaiba vajon eljutnak-e egyáltalán az oltások.

 

Tevékenységeink során hatékony módszertant követünk, ami a mostanáig szerzett tapasztalatok spontán letisztult közös nevezője: „Learn” – tehát különböző anyagok, tanulmányok, webináriumok segítségével megtanuljuk, mi is a testvériség kultúrája, a törékenyebb felebarátról való gondoskodás, akár a kultúrára vagy a társadalmi helyzetre való kitekintéssel együtt. „Act” – tehát cselekszünk: vonjunk be, akit csak lehet, korhatártól, vallástól vagy társadalmi hovatartozástól függetlenül; mérjük fel a környezetünkben élők igényeit, lássuk, ki szenved szükséget valamiben, javasoljunk konkrét megoldásokat. Végül pedig „Share” – tehát osszuk meg a kezdeményezéseket a különböző médiafelületeken, a #daretocare hashtag-gel, így mozdítsunk elő egyre szélesebb körben egy olyan kultúrát, amely az érdeklődésünket egy új fókusz felé irányítja.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: unitedworldproject.org

Forrás: Città Nuova

Fordította: Paksy Eszter és Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: