Evangelizálás Pierre Goursat gondolataiban

Isten szeretete lángra gyújtja lelkünket, hogy ezt a szeretetet másokhoz is elvigyük. Mindez a Pünkösd Lelke: a Lélek kiáradása, amelynek egyetlen Urunk, Mesterünk és Barátunk eljöveteléig folytatódnia kell. (L007)

Pierre Goursat az Emmánuel Közösség hivatását három szóval foglalta össze: adoráció (imádás), kompassió (együttszenvedés) és evangelizáció (az örömhír továbbadása).

„Az adoráció, ami a kompassió forrása, az evangelizáció felé hajt minket. Jézus, aki megéreztette velünk az emberek bűne és közönyössége által megtört Szívének szenvedését, arra kér minket, hogy minden kezünkbe adott eszközzel hirdessük vágyát, hogy minden ember visszatérjen Hozzá.”

A könyv megrendelhető itt.

Az evangelizálás vágya akkor születik meg, amikor ráébredünk, hogy meg kell osztanunk a hit kincseit, melyeket kaptunk: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20) Pierre-nek meggyőződése volt:

„Hirdetnünk kell a világnak Isten szeretetét. Ezt a szeretetet nem ismerik, és megvetik. Hirdetnünk kell. (E029)”

Ha Pierre-t buzgó missziós lelkesedés mozgatta, az azért volt, mert hagyta, hogy a Szentlélek égő tüze lángra gyújtsa: „Most, hogy a Pünkösd eljött, ne a köldökünket nézzük, hanem engedjük, hogy elragadjon minket a szeretetnek ez a tüze. És főképp: induljunk el a testvéreink felé. ”

Pünkösdkor, amikor az Egyház megkapta missziós küldetését, beteljesedik Krisztus ígérete: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8) A pünkösd megszabadítja az apostolokat a bénító félelmeiktől. Az üldözések ellenére magabiztosan kezdenek evangelizálni: „Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról.” (ApCsel 4,33)

Pierre Goursat-n soha nem vett erőt a csüggedés és a reményvesztettség az Egyházban tapasztalt súlyos válság miatt.

Amikor pedig felfedezte a karizmatikus megújulást, megélte azt az „új pünkösdöt”, amelyért XXIII. János imádkozott a II. Vatikáni Zsinatot megelőzően. A Lélek kiáradása Pierre Goursat számára „személyes pünkösd” volt, amely tudatosította benne a misszió sürgősségét: „Számomra »a Lélekben való megkeresztelkedés« annak megerősítése volt, hogy későn ugyan, de nekiálljak annak, hogy a világban élve őt hirdessem.”

A keresztelés és a bérmálás szentségében az erő lelkét kaptuk meg, amely arra ösztönöz minket, hogy tanúságot tegyünk és hirdessük az Örömhírt mindenkinek:

Hirdetnünk kell az Urat, hiszen megkaptuk a pünkösd lelkét, amely a hatalom és a bátorság lelke. Ha a közösségeink kényelmében maradunk, bele fogunk rohadni a közösségeinkbe.

Pierre Goursat-t küldetéstudatában az 1975-ben megjelent Evangelii Nuntiandi apostoli buzdítás erősítette meg. VI. Pál ebben emlékeztetett, hogy az evangelizáció „az Egyház legfontosabb küldetése”, azaz „sajátos hivatása” és legmélyebb „azonossága” (14.). A küldetés „nem fakultatív feladat” (5.), amelyet mindössze néhány szakértő végezhet el, hanem minden megkeresztelt számára kötelező: a bennünk lévő remény felismerésére vagyunk hívva (vö. 1Pét 3,15). A lelkek üdvössége a tét! Pierre gyakran idézte Pál apostol szavait: „Mert, ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16)

Saját képtelenségünk tudata nem lehet alibi: Az apostolok Jézus hirdetésével nem várták meg, hogy tökéletesek legyenek. Ő a testvéreink felé küld minket.

A Szentlélek „az evangelizáció fő munkálója” (Evangelii muntiandi, 75.) és „missziós munkájának elindítója” (II. János Pál Redemptoris missio enciklikája, 21.). Azokhoz az emberekhez vezet bennünket, akiknek beszélnünk kell, megfelelő szavakat ad azok szájába, akik evangelizálnak, és munkálkodik a hallgatóik szívében. Az első haszonélvezője maga a tanúságtevő, hiszen „a hit a továbbadás révén erősödik!” (Redemptoris Missio, 2.):

„Amikor Jézust szeretjük testvéreinkben, önmagunkat is evangelizáljuk, hiszen a Lélek van bennünk, és mi vagyunk az első megtérők.”

Ha látjuk az embereket megnyílni Isten előtt, amikor hirdetjük nekik az üdvösség reményét, az örömmel tölt el és átformál bennünket:

„Másokat evangelizálva ti is részesültök az evangelizációból. Szívetek megnyílik, meglátjátok mindazok szenvedését és éhségét az Úrra, akik mit sem tudó, hétköznapi emberek. Egyetlen vágyatok van, hogy evangelizálhassatok.”

Pierre Goursat az utcán végzett „közvetlen” evangelizációt olyan korszakban dolgozta ki, amikor ezt a katolikusok nem gyakorolták. Az Emmánuel tagjainak ösztönzésére javasolta az „evangelizációs füzetet”, amely a Mária légió által inspirált egyszerű és konkrét eszköz. Pierre a tanúságtétel szerepét is hangsúlyozta a hétköznapi életben:

„Ezekben az időkben egyre inkább hirdetnünk kell Jézust. Jézust hirdetni pedig nem egyszerűen annyi, hogy kimegyünk az utcára, hanem a munkahelyünkön is és mindenhol.”

Pierre érdeklődéssel követte a Cardijn bíboros által alapított Keresztény Munkásifjú Mozgalom (JOC) indulását, támogatta a „Megújulás és a munkás világ” nevű csoportot, mely a munkás papokat és a keresztény szakszervezeteket fogta össze.

Pierre Goursat az „új evangelizáció” előfutára és fontos szereplője volt. Úgy vélte, meg kell erősíteni a missziós tevékenységet, meg kell találni a megfelelő eszközöket és világi evangelizátorokat kell képezni, hogy ekképp szembe lehessen nézni a társadalomban végbemenő kulturális változásokkal, és fel lehessen tartóztatni a szekularizáció folyamatát. Ebben a hitet figyelmen kívül hagyó és a vallás iránt közömbös környezetben hozta létre Pierre a II. János Pál Központot és a Dolgozók Egyetemét, amelyek nyilvános kurzusokat és konferenciákat kínáltak. A Nemzetközi Evangelizációs Iskola megalapításával pedig olyan fiatalok fogadására nyílt lehetőség, akik életükből egy évet missziós célból Istennek szeretnének áldozni.

Pierre Goursat nagy missziós kreativitásról tett tanúbizonyságot, és mindig új projekteken gondolkodott. Elindította az Ő él! magazint, egy missziós együttműködést segítő szervezetet, a Fidescót, továbbá különböző apostoli kezdeményezést fiatalok, házaspárok, családok, az oktatás és a kultúra világa számára.

Életének utolsó hónapjaiban Pierre Goursat hosszas elmélkedéseket folytatott II. János Pál 1990 decemberében kiadott, misszióról szóló enciklikájáról. Ujjongott, amikor felfedezte azokat a különféle szándékokat, amelyeket ő is meg szeretett volna valósítani. Az Emmánuel Közösség egyik utolsó tanácsán, amelyen Pierre még részt vett, minden erejét összeszedve suttogta: A misszió, a misszió, s a misszió! Ezek a szavak kifejezték az evangelizációnak szentelt életét.