Egy fehér lap az új évre

Az év első napjaiban várakozással, reménnyel, új elhatározásokkal tekintünk a jövőbe. Fabio Ciardi atya az egyházzal együtt Máriára irányítja figyelmünket. Legyünk készek befogadni mindazt, amit ő küldött nekünk!

egy-feher-lap-az-uj-evre

„Egy fehér lap vagyok, amire az író azt ír, amit szeretne. Azzá formáljon engem a világegyetem Ura, amivé szeretne.”

Így szól Origenész Mária szavaival. Ez az egyik legszebb szöveg, amit már számtalanszor idéztem az írásaimban, és soha nem unom meg újra meg újra elolvasni.

Mária paradoxonjai, egymásnak ellentmondó attribútumai: szűz és anya, alázatos és felmagasztalt, szolgálólány és királynő.

Év elején úgy jelenik meg előttünk, mint Isten anyja: ez a titulus minden másnál jobban kifejezi Mária nagyságát, és mindenki fölé emeli őt.

Ez a kiemelkedő méltóság nem távolítja el őt tőlünk, sőt, inkább nagyon közel hozza hozzánk, ugyanolyan közel, amennyire a legbensőnkben ott van Isten. Ha a hatalma és kegyelme által Isten mindenütt jelen van, akkor ott van Mária is, az ő édesanyja.

Isten anyja az Irgalmasság anyja, lehajol hozzánk, képes elérni oda, ahova elér Isten irgalma, aki Jézusban behatolt a mi legmélyebb nyomorúságunkba: Isten édesanyja és a mi édesanyánk, a bűnösök menedéke.

Léte teljességének titka épp abban áll, hogy kiüresíti magát: egy üres lap lesz. És mivel az, ezért Isten tele tudta írni a csodáival.

Ez az újévi kívánságom: egy fehér lap, a teljes odaadottság, a határtalan bizalom Istenben. Legyünk készek befogadni mindazt, amit Isten küldeni fog nekünk, örömöket vagy fájdalmakat: legyünk biztosak abban, hogy minden ajándék, minden az ő jóságából ered, minden a javunkra válik!

Ha így lesz, ez az év csak csodás lehet, tele meglepetésekkel és jótettekkel.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: pixabay

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: