Az Istengyermek álma

Chiara Lubich gondolataival kívánunk minden olvasónknak áldott karácsonyt.

az-istengyermek-alma

Karácsonykor a Láthatatlan láthatóvá vált, az Ige testté lett és az Örökkévaló megjelent a teremtett világban: a sötétséget beragyogta a fény.

Színes gyertyák, ajándékok, Jókívánságok, betlehemek, feldíszített fenyőfák, karácsonyi dalok, lágy zene: mindez méltó kerete az ünnepnek.

 

 

 

 

A karácsony azonban nem jelenthet csupán ennyit.

A legnagyobb keresztény ünnepnek ezt a szilárd meggyőződést, töretlen hitet, napnál világosabb bizonyosságot kell ébresztenie szívünkben:

Ha Isten leszállt a Mennyből földre értünk, akkor nem kétséges, hogy szeret bennünket.

S ha valaki szeret minket, sőt, ha maga Isten szeret minket, akkor minden könnyebb számunkra a földön, minden érthetőbb: a lét árnyai mögött is fel lehet fedezni az Ő szeretetteljes kezét; a „miértet”, mely számunkra gyakran ismeretlen, de a szeretetből fakad. Így minden jobban elviselhető, s mindent jobban eláraszt az öröm – ha már az örömről van szó.

 

Mert az élet szép pillanatai: egy nyiladozó szerelem, egy gyermek születése, egy váratlan apró szerencse mögött is egy Atya Gondviselése van jelen. S így minden lehetségessé válik. Ha az ember hisz, ha olyan Istenben hisz, aki szeret minket, akkor nincs számára többé lehetetlen; még az sem, ami néha tényleg lehetetlennek látszik: hogy bölcsőnk, a földgolyó, amely szállást ad nekünk, békében éljen.

Igen, minden lehetséges.

 

***

 

Van egy imádság, mely biztosan meghallgatásra talál: az, amelyben Isten dicsőségét kérjük.

De ha az emberek összehangolnák akaratukat Istenével, egy másik vágyuk is teljesülne: a béke.

Egyiket hitünk sugallja, a másikat a szeretet, mellyel Isten megajándékozza minden gyermekét: nem lehet, hogy ne hallgassa meg kérésünket.

Imádkozzunk hát ezen a karácsonyon is: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”.

 

A címlapképet rajzolta: Szonia, 9 éves

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Forrás: Újra itt a Karácsony, Új Város, Budapest. 1998.

Fordította: Rácz Ilona

Legújabb könyveink: