Hiszed vagy nem hiszed? Áprilisi tréfák, viccek, álhírek

Április elseje van, a tréfák, bolondozások napja. Szilágyi Domokos szavaival: „Április elseje bolond nap, kedvére tesz minden bolondnak. Április elseje csodás nap – kerítsük sorját a csodáknak”. Lássuk, milyen tréfák, furcsaságok, meghökkentő dolgok történtek az elmúlt években, évszázadokban április elsején!

hiszed-vagy-nem-hiszed-aprilis-elsejei-trefak-viccek-alhirek-a-tortenelemben

A mai naphoz fűződő szokások eredete vitatott. Egy elmélet szerint a bolondozás az ókori Saturnaliára vezethető vissza, ami akkoriban óévbúcsúztató, újévköszöntő ünnepség volt. Az ajándékozás, eszem-iszom, mulatság mellett a mondabeli aranykort, Saturnus uralkodásának emlékét idézve egy napra szerepet cserélt gazda és szolga, rabszolga és rabszolgatartó, bezártak az iskolák, a bíróságok, állami hivatalok. Tulajdonképpen ezt idézi fel az iskolákban szokásos „fordított nap”, amikor a diák tanítja a tanárt.

Egy másik elmélet „csak” párszáz évre nyúlik vissza, amely szerint a középkori Franciaországban az év április elsején kezdődött, és e napon a rokonok, ismerősök megajándékozták egymást. Amikor pedig 1564-ben az újévet áthelyezték január elsejére, az emberek nehezen szoktak hozzá az új dátumhoz, és április elsején továbbra is küldtek ajándékokat. Ezek az ajándékok lettek idővel tréfás, egyszerű meglepetések, innen az április elsejei tréfa.

 

 

 

 

Milyen tréfákat eszeltek ki régen és ma?

Az egyik legrégebbi tréfát XIV. Lajos francia király fiának, Toulouse grófjának (Bourbon Lajos Sándor, 1678–1737) tulajdonítják. A gróf társaival együtt ellopta és szűkebbre varr(at)ta Gramont márki ruháit, aki április elsején reggel hiába próbálta felvenni azokat, minden szűknek bizonyult rá. Amikor az egyik tréfacsináló még ijedten meg is kérdezte tőle, mi történt vele, hogy így megdagadt az éjjel, akkor a márki aggódva felkereste az orvosát. A beavatott orvos latinul írt receptjével ment tovább a márki a gyógyszerészhez, aki nem tudta mire vélni az írást: „Végy egy ollót, és vágd fel a mellényedet!”. Reméljük, hogy a márki értette a viccet, és nem haragudott meg a barátaira!

Ha hihetünk a legendának, szintén Franciaországban történt a XVII. században, hogy egy bebörtönzött herceg álruhában menekülni próbált a cellájából. Egy cselédlány felismerte, de amikor az őrségnek jelenteni akarta a szökést, a katonák nem hittek neki, arra hivatkoztak, ők is tudják, hogy bolondok napja van. A szökés így az időzítésnek is köszönhette a sikerét.

 

A 20. század elején történt, hogy egy április elsejei hír nyomán vaskereskedők mentek licitálni az Eiffel-toronyra. Elhitték, hogy lebontásra kerül a híres építmény…

 

1927-ben Ed Smith véletlenül két beiratkozási űrlapot is kapott a Georgiai Műszaki Egyetemre, és hirtelen ötlettől vezérelve beíratta a fantáziájában megszületett diákot, George P. Burdellt is. Az évek során duplán megírt teszteknek, vizsgáknak köszönhetően Smith a kitalált Burdellnek is szerzett egy diplomát.

 

Puskás Ferenc az alsó sorban középen

Szintén 1927, Magyarország: április elsején Budapesten született Puskás Ferenc, válogatott labdarúgó, a legendás Aranycsapat kapitánya. Érdekesség, hogy bár a hivatalos születési hónap és nap április elseje, a születésnapját mindig április másodikán ünnepelték, méghozzá az édesanyja kívánságára, aki nem akarta, hogy a fia tréfák céltáblája legyen.

 

Sajnos megtörtént az is, hogy tréfára számítva egy április elsejei keltezésű valódi hírt nem hittek el az emberek. 1946-ban földrengésre és szökőárra figyelmeztették Alaszka és Hawaii lakóit, de a vészjelzést sokan álhírnek vették, ami csak növelte az áldozatok számát.

 

1950. április elsején a norvég Aftenposten napilap hasábjain jelent meg a hirdetés, hogy mivel Oslo városa több bort rendelt Franciaországból, mint amennyi tárolóhelye van, ezért a lakosság engedménnyel vehet a borból, amennyiben hoznak üres üvegeket.

 

1957. április elsején a spagettifa-termesztés lett a sláger. Miután a BBC hírt adott a bőséges svájci spagettitermésről, sok érdeklődő telefonált, hogyan juthatnának facsemetéhez.

 

1962-ben a tévénézőket tréfálta meg a bemondó április elsején: „Egy új technológiának hála, mostantól mindenki színesben nézheti az adást, ehhez egyetlen teendőjük, hogy húzzanak a képernyőjükre egy nájlonharisnyát”. Állítólag sokan próbálkoztak…

 

A BBC 1980-as tréfája: a Big Ben híres óráját digitális készülékre cserélik, ezért a lecserélendő órát felajánlják az első betelefonálónak. Égtek a vonalak, a feljegyzések szerint még Japánból is érkezett hívás.

 

 

1998-ban a USA Today olvasói arról értesülhettek, hogy a Burger King immár balkezeseknek szánt hamburgereket is fog készíteni.

 

2010-ben a Google április elsejei híreiben arról számolt be, hogy az új fordítóprogramjuk segítségével az állatok nyelvét is érteni fogjuk.

 

2015. április 1.: a Nature magazin cikke szerint a globális felmelegedés következményeképp a Földet újra benépesítik a valaha már élt sárkányok.

 

2018-ban a Lego-gyár adott hírt a forradalmi újításról: az általuk kifejlesztett porszívó nem egyszerűen csak arra képes, hogy összeszedi a szertehagyott legódarabkákat, hanem ráadásul szín és méret szerint rögtön szortírozza is. Ha igaz lenne, sok szülő szívesen megvette volna a készüléket!

 

Milyen lenne vajon április elseje az állatvilágban? Az ő fordított napjukon „Kakukk költ fészkében verebet, macskára vadásznak egerek. Vakondék vízparton napoznak, gímszarvas kopót űz naphosszat… Pulit terel a birka, leckét magol az irka… Horgászt fog a harcsa, hogy a vízben tartsa… Lám, egymást érik a csodák! Szerencse, hogy csak egy napon át.” (Szilágyi Domokos: Áprilisi mondóka)

 

Az áprilisi tréfák után következzék egy biztos alapokon nyugvó állítás. Az április hónap neve az aperire – kinyit igéből származik,1 ebből kiindulva egyetérthetünk Ovidiusszal: „Azt mondják, a tavasz mindent kinyit, elfut a zord tél” (Fasti – Római naptár). Reméljük, hogy idén is így lesz!

 

1 “Nyíljunk ki!” Az év negyedik hónapja itthon és idegen nyelveken:  2016/4., 4. oldal.

 

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: pixabay, Aranycsapat: fortepan / Erky-Nagy Tibor

Forrás: mult-kor.hu, cultura.hu, focus.it, wired.it

Legújabb könyveink: