Párban a nyárban

Az idei nyaraláson – a harmadik hullámon túl – hasznos lenne akár egyénileg, akár párban a jelenre fókuszálni. Töltsünk együtt egy kis „lassan csordogáló” időt!

parban-a-nyarban

Egy jó kapcsolat a jelenben él, az itt és most-ban. A jelent pedig nem tudjuk jól megélni, ha folyton a jövőn gondolkodunk, ha a másik megváltoztatására összpontosítunk vagy a kétségeinkre, vajon a párunk jó férjként, feleségként viselkedik-e.

 

 

 

 

Ahogy nem lehet a jövőben élni, pont úgy nem lehet a múlt szép emlékein vagy sérelmein való merengésbe se belemerülni. Minden párnak vannak az életében nehéz időszakok, de amint ezeket megoldották, túl kell lépniük rajtuk. Az életminőséget javítja, ha tudatosak vagyunk, tudatosabban éljük a jelent, azt, ami épp történik. A stressz, az örökös jövőbe tekintés megakadályozza, hogy a jelent szemléljük, és meglássuk, mi az, amit eddig elértünk. Az idő elillan, nehéz élvezni a múlékony pillanatot. Gyakran fontosabbnak tartjuk a múltunkat és a jövőnket, mint a jelenünket, pedig az olyan gyorsan elszalad, hogy szinte észre sem vesszük. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell az eddig megtett utunkra gondolni, vagy nem szőhetünk terveket a jövőre vonatkozóan. Mind a három idősík fontos: a múltból tanulhatunk, ő az emlékek őrzője, tudja, hogy zajlottak le az események (elmeséli a személyiségünk alakulását), a jövő pedig segít, hogy elérjük a céljainkat, képzeletünkben megfogalmazhatjuk mindazt, amire vágyunk.

 

És mi a jelen szerepe? Amikor tudatosan ’jelen’ vagyunk a mindennapjainkban, jobban tudjuk élvezni a társunkkal, családdal, barátokkal töltött időt. Ez a hozzáállás megkönnyíti, hogy tisztábban lássunk helyzeteket és a kis dolgoknak is tudjunk örülni. Ehhez az első lépés az, hogy tudatosan odafigyeljünk a gondolatainkra.

Amikor az elménk elkalandozik, és elkezdünk aggódni a jövő vagy a múlt miatt, (tudatosan) térjünk vissza a jelen pillanatba, és koncentráljunk arra, amit épp csinálunk.

Van egy technika, ami arra edzi az elmét, hogy a jelenben maradjon, ez a mindfulness. Jelentése: előítéletektől mentes, éber figyelem. Számos idegtudományi kutatás vizsgálta ennek fizikai és mentális hatásait. Leggyakrabban ezeket tapasztalták: csökkent a konfliktuskészség, ennek köszönhetően javultak az érzelmi kapcsolatok; nőtt a figyelem és a koncentráció, javult a memória; erősödött az immunrendszer, amit annak tulajdonítanak, hogy az érzelmi intelligencia is megnőtt, emellett gyakoribbá váltak a pozitív gondolatok és érzelmek. A tudatosságból fakadó jelenlét segít, hogy kikapcsoljuk az automatizmusokat, és teljességgel megéljük az adott pillanatot.

 

Nem kell, hogy mindig kész válasszal álljunk elő, megálljt parancsolhatunk a gondolatainknak, amik általában elterelődnek,

most csak fogadjuk be, és engedjük leülepedni a társunk szavait!

A nyár jó alkalom lehet arra, hogy lassan, előítéletektől mentesen csak megfigyeljük azt, amit épp nyújt a pillanat. Jó lenne a kedvesünkkel, a házastársunkkal együtt a kora reggeli órákban a tenger hullámait szemlélni, vagy egy hegycsúcson a tájban gyönyörködni, vagy egyszerűen valami finom étel ízét élvezni, a szánkban elolvadó ízre koncentrálva. „Párban a nyárban”: legyen együtt egy kis „lassan csordogáló” időnk!

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: Pixabay

Forrás: cittanuova.it

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: