Értéket hordozó törékenység: orvosi szemmel az időskorról

Belgyógyászként nap mint nap szembesülök nemcsak a megbetegedésekkel, hanem az időskorból adódó fiziológiai és életviteli változásokkal is. Szembe kell néznünk a jelenséggel, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően a 21. században az átlagéletkor jóval magasabb lesz az eddiginél, és őszintén meg kell vallani, hogy a mai társadalom még tanácstalan, nem képes erre a jelenségre új szociális elgondolást kidolgozni, akkor sem, ha vannak pozitív törekvések.

Az idősek tehetetlensége is közrejátszik ebben, a képtelenségük, hogy megértsék önmaguk szerepét a társadalomban. Az idős embernek is szembe kell néznie azzal, hogy mit jelent az életkor meghosszabbodása.

Ebben az időszakban nem elég csupán a túlélésről gondoskodni, hanem értelmet és jelentőséget kell adni ennek az életszakasznak. Ehhez azonban szükség van az idős ember közreműködésére is.

Természetes változások

Tudjuk, hogy az öregedés folyamatának fő jellemzője, hogy csökken az emberi szervezet válaszadási képessége mindazokra az ingerekre, amelyek kívülről vagy belülről érik. A kor előre haladtával egyre érzékenyebbé válunk mindenre – legyen az családi, szociális, gazdasági vagy környezeti elem –, ami negatívan érinti pszicho-fizikai létünket.

Vannak azonban pozitív, segítséget nyújtó jelenségek is ebben a törékeny állapotban. Elmondható például, hogy az idős emberben a felfogás és az emlékezés relatív normális működése megmarad. A memória akkor kezd csökkenni, amikor valaki azt már nem úgy használja, mint korábban, ugyanis a nem használt képesség elvész. Ez fordítva is igaz: az aktívan dolgoztatott memória hozzásegíti az időseket, hogy cselekvők maradjanak és késlelteti a pszichikai és az agyban meglévő alapvető biológiai funkciók csökkenését.

A személy életének minősége attól is függ, hogy mit képes megteremteni, és mi az, amit a társadalom garantál és megenged.

Ez igaz minden emberre, és még inkább igaz az idősekre. Az élet minőségét azonban mindenekelőtt a környezet határozza meg: a családi kapcsolatok, amelyek egész élete során végigkísérik az embert. A család természeténél fogva elsődleges szerepet játszik az idős ember életében.

Kutatások kimutatták, hogy az áldozatkészség, az önzetlenség segíti az egészséget és a hosszabb életet. Ha másokon segít az ember, az jót tesz önmaga egészsége szempontjából is.

Meghallgatni és megérteni

Vessünk egy pillantást a segítséget nyújtó környezetre is, azokra, akik ezen a területen dolgoznak, és munkájukat gyakran csak eredménytelen betegápolásnak látják.

A helyes segítségnyújtásnak elengedhetetlen része a fizikai vonatkozásokon túl a lelki gondozás.

Fontos az idős embert úgy meghallgatni, hogy elmondhassa, amire szüksége van. De mit is jelent „meghallgatni”? Megérteni nemcsak a szavakat, hanem a gondolatokat és a lelkiállapotot is, a személyes mondanivaló gyakran el van rejtve abban, amit az idős kommunikál felénk. Az ilyen fajta befogadás, képessé teszi az ápolót az idős által drámainak értékelt helyzetek megértésére, neki pedig egyre gazdagabb élettapasztalatot ad.

Az odafigyelő és személy felé forduló gondozás a betegápoláson túl segítség mind a beteg, mind az ápoló számára. Fontos a kölcsönös kapcsolat, amelyben mind a két félnek van mit adnia:

az ápoló a képességeit és készségét adja, az ápolt a szükségleteit, teljes emberi mivoltát, a betegséggel kapcsolatos tapasztalatait és megélt értékeit.

Így a gondoskodás kapcsolattá válhat a találkozás mindig új dinamizmusában, az idős ember is jobban megérti önmagát, odaajándékozza, és ezáltal gazdagodik, befogad, és befogadják, ez pedig kölcsönös növekedést eredményez.

Az élet vége felé

Idős korban gyakrabban megjelenik az elmúlás gondolata is. Persze az idősek nem gondolnak állandóan a halálra, és főleg nem elkeseredetten gondolnak rá. Általában nem a haláltól félnek, hanem a magánytól és a kiszolgáltatottságtól. Azonban egyre inkább tudatosul bennük, hogy közeledik az élet vége, legalábbis ebben a világban.

A családi kapcsolatok meglazulása időben és térben, vagy pszichikailag az elmagányosodás érzése, a szükségletekhez képest elégtelen személyes gondoskodás, mind- mind előhozhatják a halál kérdését. Evidens, hogy a hiteles válasz ezzel kapcsolatban nem más, mint a szolidaritás és az együttérzés légkörének biztosítása, az idős, esetleg beteg és családja körül. Ebben a légkörben lesz képes értelmet adni szenvedésének, hogy tovább éljen, és így tudja egyre mélyebben megtalálni a halál értelmét is.

Ez a távlat segíthet a haldokló mellett is, hogy meg tudjuk sejteni annak a pillanatnak az értékét, amit éppen átél. Ezt erősítette meg II. János Pál pápa is 1999. szeptember 30-án Rómában egy nemzetközi onkológiai kongresszuson, ahol többek között ezt mondta:

„Az élet, amely a befejeződéséhez közeledik, nem kevesebb, mint az az élet, ami megszületik. Ezért azt a személyt, aki éppen az élet befejezéséhez közeledik, megilleti a maximális tisztelet és a szeretetteljes ápolás.”

Mi lehet tehát az idősek üzenete a világ számára?

Az idősek belső tapasztalata nagy érték, amely megtisztítja az életet a fölösleges dolgoktól és kiegészíti ott, ahol hiányos. Chiara Lubich is azt hangsúlyozza, hogy Isten azért lett emberré, hogy meghaljon.

Az életet az evangéliumi búzaszemhez hasonlítja, melynek meg kell halnia, elrothadnia azért, hogy ezáltal az igaz és örök életre támadjon fel. Aki pedig megosztja ezeket a pillanatokat – legyen az ápoló vagy családtag – segítséget kap, hogy a saját életét is egyszerűbbé tegye.

Szerzőnk belgyógyász főorvos, diabetológus, a Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ orvos-szakmai vezetője. Közösségben egészséges című könyve, mely Kiadónk gondozásában jelent meg, egy újszerű szemlélettel a betegek és a betegségek kapcsán a kapcsolatok szerepéről ír.