Döntés – egy életre?

Idén férjhez adtuk az első gyermekünket. A másodikat eljegyezték. Ezen életesemények elgondolkodtattak, hogyan születnek az olyan döntéseink, mint a párkapcsolat vagy a (remélhetőleg) életre szóló házasság? Milyen tényezők nehezítik meg az elköteleződést – különösen manapság?

Lazázás. Létezik ilyen kifejezés? Varga Péter (a Spielhózni című könyv szerzője) szerint igen. „Könnyed beszélgetések, ismerkedés különböző nemű emberek között, elköteleződés nélkül.” Lehet fiú és lány között csak barátság? – Ez bizony mindig komoly vitába torkollik a tinédzserek körében. Mikortól is járunk együtt? A Messengeren megkérdezett és megkapott igentől, vagy az első rózsától, esetleg az első csóktól számítva? Létezik-e nagy Ő? Ki a nagy Ő? Ő-e a nagy Ő?

Ezek a kérdések nem csak egy kamasz fejében fordulhatnak meg. Kapcsolatra vagyunk teremtve, legyen az transzcendens vagy földi. A kapcsolatban boldognak és kiegyensúlyozottnak lenni azonban már nem is olyan könnyű. Sok a bizonytalanság, akár magunkban, akár a másikban.

Mi az, ami gyakran elbizonytalaníthat minket?

Az önbizalomhiány, mert nem tartom értékesnek magamat?

Mennyire tartom értékesnek Őt? Mit tisztelek benne, az embert, a pénzét, a képességeit, a tudását?

Miért érzem néha magamat túl soknak, vagy éppen túl kevésnek a kapcsolatban?

Személyiségünkben elég erősen dominál a családunkból hozott minta. Nem mindegy, hogy milyen batyuval érkezünk meg egy kapcsolatba. A jó hír azonban az, hogy a konfliktuskezelési módok tanulhatók, és később kellő önismerettel szembe lehet nézni a régi családi mintázatokkal, és azok átírhatók! Aki otthon mindig csak kritikát hallott, az vagy szintén nagyon kritikus lesz, vagy pont, hogy sosem érezte, hogy ő jó és értékes… Aki otthon abban nőtt fel, hogy az apja tenyerén hordozta a feleségét, szerette és tisztelte, az maga is erre fog vágyni. Aki otthon azt élte meg, hogy a szülei egy kanál vízben is meg tudták volna fojtani egymást, majd elváltak, de közben a kommunikációjukban csak a sértődést, helyzetből való kivonulást, megalázást, alkoholba fordulást, agresszivitást, beszólásokat tapasztalta, az talán nehezen hiszi, hogy lehet jó is egy kapcsolat, hiszen nem látott jó problémamegoldást. Ezért mindez sok félelemmel és aggodalommal töltheti el őt, hogy ez neki nem sikerülhet.

Aztán a döntést nehezíti még, hogy hihetetlen nagy a választék – melyiket a sok közül? Nem egyszer láttam olyan gyerekeket, akik szinte az ágyukon sem fértek el a sok plüssállattól. Melyik a kedvence? Igazából egyik sem. Mindig egy még szebbre, egy még jobbra vágynak. Ilyen hozzáállással nehéz megtalálni a „tökélétes” társat, mert mindig jön egy jobb, egy tökéletesebb…

Szintén fontos, hogy biztonságban érezzük-e magunkat a kapcsolatban? Egy kapcsolat azonban mindig két emberen áll. Én magam mit teszek meg a kapcsolatért? Mennyire fontos nekem a kapcsolat és mennyire fontos a másiknak? Egységben vagyunk-e, az egységünkért dolgozunk, vagy mind a ketten csak önmagunkat akarjuk megvalósítani?

Még így is sok a bizonytalansági tényező. Olyan, mintha zsákbamacskát vennék.

Hiszen, lehet, hogy most úgy gondolom, hogy tudom milyen, de azt nem, hogy milyen lesz 20 év múlva?

Milyen lesz, amikor a gyerekünk éjszaka óránként felsír? Vagy miként reagál a társam, ha a kamasz gyermekünk összehányja a fürdőszobát? Azt sem tudhatom előre, hogy milyenné válik öregkorára, akár testi, akár szellemi téren. Igazából a döntéssel egy ismeretlenbe ugrom bele!

Tovább nehezíti az elköteleződés melletti döntést, hogy a fogyasztói világ már kiskorunktól azt sulykolja belénk, hogy ha valami elromlik, akkor dobjuk ki és cseréljük le. Ezért nagyon ijesztő, vagyis nehezen kimondható, hogy „holtomiglan holtodiglan mindenféle bajban” szeretni fogom a másikat. Ugyanúgy torzít a kép, hogy a mesékben is csak addig szól a történet, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak! De arról már nem szól a történet, hogy ezt hogyan érik el. Hiszen már maga az esküvő megszervezése egy komoly stresszfaktor. A szülőkről való leválás, majd az önálló élet kialakítása egy normatív krízis, ami ugyan természetes folyamat kéne legyen, de mégsem olyan egyszerű! A jegyeseket is arra bátorítjuk, hogy jó ez a néhány alkalmas oktatás házasság előtt, de nagyon sok munka, kitartás, beszélgetés, házasságápolás, lemondás, újrakezdés, bocsánatkérés és még sorolhatnám, hogy mi minden kell, hogy a „boldogan élnek, míg meg nem halnak” igaz legyen!

Az (egyházi) esküvő egyik fő kérdése: megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss? Tényleg jó lenne szabadon dönteni! Amikor nem befolyásolnak helyzetek, személyek. Például a szüleim állandó kérdései. „Miért nem nősülsz már meg fiam?” Vagy a barátok elvárásai? „Ti már egy pár vagytok!” Lehet gazdasági előnye is a házasságunknak, de a saját testi vágyaim, ösztöneim is akadályozhatnak abban, hogy tudatos, szabad döntést hozzak.

Lehet-e, érdemes-e ezek után a házasság mellett dönteni? Szeretném tisztázni, hogy amikor nem döntök valaki mellett, akkor is „döntést” hozok. Azonba a kérdés számomra inkább az, hogy a „hűség, bizalom, őszinteség” – amit leginkább egy boldog párkapcsolat alapjának szoktak megnevezni – mennyire tartható fent elköteleződés nélkül? Bízhatok-e abban, aki a kapcsolatunkat nem vállalja fel tanuk előtt, csak ígérget fűt és fát, de közben a nagy „szabadság” megtartása címén nem döntött mellettem? Pedig igazából életünk minden pillanatában döntünk: akkor is, mikor kék ruhát veszek fel és nem zöldet, mikor rögtön felkelek az ágyból, vagy még lustálkodom. És azzal is, ha nem választok semmit vagy senkit.

Véleménytől függetlenül érdemes elgondolkodni, hogy miként hozok meg döntéseket, és azok milyen hatással vannak az életemre. Vannak kis döntések, és nagyobb horderejű döntések – egy életre elköteleződni valami vagy valaki mellett pedig igazán nagy döntés!